A Magyar Néphadsereg intervenciójának kutatásáról, személyes perspektívában.

Zala '68

Zala '68

Összefoglalása az idei évnek

2020. december 01. - Csík Ádám

Üdv mindenkinek !

Habár még tart az év, de lassan záródnak a szakmai események, és kezdődnek az ünnepek ! 

A többször emlegetett Covid helyzet ellenére, úgy gondolom, hogy azért igen produktívan telt el ez a kutatási szezon is. 
A következőket sikerült elérni. 

  • A Zala anyagok befotózásának folytatása, és jelentős haladás elérése ( Erről majd a következő bejegyzésben)
  • 4 Megtartott előadás a témában ezek közül egy angol nyelven
  • + 1 bónusz előadás ami decemberben lesz :D 
  • az SZTE BTTK-n részt vettem a helyi TDK fordulón a dolgozatommal, ahol prezentáltam is.
  • 1 Cikk cikk a rádiófelderítésről, és 2 recenzió a bevonulásról készített könyvekből (egyik megjelentetés alatt, mindezek úgy hogy szűkültek a publikációs lehetőségek)
  • 1 Rádió interiú 
  • Szakkollégiumi előadás és ezzel kapcsolatos munka. 
  • És itt a blogon is összefoglalom az eseményeket

Úgyhogy úgy gondolom, hogy minden nehézség ellenére, sikerült előre haladni a téma kutatásában és reprezentálásában. Reméljük hogy a következő évek még ennél is produktívabban fognak telni :D 

Köszönöm hogy eddig is figyeltetek. 
A cikkeket tovább folytatom ! 

Üdvözlettel: Cs. Á. L.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.”  

A bejegyzés trackback címe:

https://pragaitavasz1968zala.blog.hu/api/trackback/id/tr7016311446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása