Üdvözlök mindenkit !
Ezen posztban szeretném összefoglalni hogy mostanában milyen tapasztalatokkal és következtetésekkel lettem gazdagabb az elmúlt hónapokban a téma kutatásával és bemutatásával kapcsolatban.
Amióta kutatásomat elkezdtem mindig fontos hangsúlyt fektettem a téma népszerűsítésére, bemutatására.
Ebből a szempontból az idei év igen termékeny volt. Több országos konferencián is lehetőséget kaptam hogy a fent leírtakat megtegyem. Ezen előadások és az azok után kialakult beszélgetések tanulsága a következők voltak.
- Van érdeklődés a téma kutatása, és annak eredményei iránt.
- A konferenciák közönsége igen érdeklődő volt, több olyan kérdést is feltettek, vagy javaslatokkal éltek az előadások végén, amelyek a téma vizsgálata során később igen hasznosnak bizonyult.
- Észrevételem alapján nem csak érdekesnek találják az emberek ezt a témát, de hiánypótlónak is.
A konferenciákon a közös beszélgetések során igyekeztem népszerűsíteni a kutatási témát. Véleményem szerint erre szükség van, mivel ez az időszak olyan sok kutatási témát rejt önmagában amelyet.
A téma kutatása során több, a témával részben foglalkozó történésszel és levéltárossal sikerült beszélgetnem. Minden egyes alkalommal csak biztatást és bátorítást kaptam a folytatással kapcsolatban.
A kutatási témám, az 1968-as Csehszlovákia elleni intervenció, és azon belül a 31. harckocsi ezred tevékenységének kutatása során elsősorban a levéltári forrásokra és a szakirodalomra kellett hagyatkoznom. Az előzetes reményeim ellenére eddig nem tudtam oral hitory forrást gyűjteni. Ennek több, számomra tanulságos oka is volt.
A kutatás során akikkel erről módomban állt beszélni, elzárkóztak attól hogy kamerába vagy hangrögzítő eszköz mellett beszéljenek mert:
- Nem tartották fontosnak hogy megörökítsék a történeteiket.
- Bizonyos régi félelmek, beidegződések miatt nem kívántak erről beszélni.
Ennek ellenére a kutatás során több tapasztalattal és következtetéssel lettem gazdagabb.
- A hadtörténeti téma is rejthet magában komolyabb társadalomtörténet vonatkozásokat. (például a magyarországi viszonyokra, vagy a járőrnapló révén a csehszlovákiai viszonyokba is betekintést adhat).
- A harckocsi ezred tevékenységének vizsgálata során érdekes információt is sikerült feltárnom (technikai nehézségek, a korabeli hadszervezet hátrányai, vagy a feladat végrehajtása során felmerülő hibák, amely más esetben komoly hatásokat gyakorolt volna az ezred bevethetőségére (pl állóképesség, vezetési tudás, a kommunikációs rendszerek határai, stb)
- A téma gazdaságtörténeti szempontból való vizsgálata olyan komplex, hogy az önálló, komoly kutatás lenne, sem mint azt egy kutatás mellékágaként lehetne kezelni.
- A bevonulás történetének, és az azt követő időszak kutatásának még rengeteg olyan szegmense van, amely egyrészt megéri kutatni, másrészt pedig szélesítené a tudásunkat ezzel az eseménnyel kapcsolatban.
- A levéltári kutatások során olyan iratokat is feltártam, amely alapján a bevonulás vizsgálhatóvá vállt más szempontok alapján is. (pl Katonapolitikai, sajtótörténeti)
Ezek alapján a téma kutatását tovább kívánom folytatni.
Üdvözlettel: Cs. Á. L.
„ Az Emberi Erőforrások Minisztériuma UNKP-17-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült”